Kovács Kira - Spraywall - Rechnitzer Galéria

a

Spraywall

2024. október 16. – november 15.

“Miről szóljon (helyesebben miről hallgasson) egy olyan szöveg, ami olyan képekhez hivatott külső szempontrendszert kínálni, melyeknek éppen a narratív linearitás szükségszerűségének, hitelének, sőt lehetségességének elbizonytalanítása célja? Hogyan adhat kapaszkodót egy benyomásokból összetákolt értelmezői szándék, ha a kapaszkodók olyan ívet járnak be, ami után nyúlva mindeddig nem csak, hogy alig használt, de ismeretlen izomcsoportok kénytelenek recsegve-ropogva mozgásba, mi több, létre jönni, egyrészt ellehetetlenítve a megszokott gesztusok, pózok felvételét, másrészt rámutatva a magukról sehogy máshogy hírt nem adó performatív lehetőségek, tudati működések, képzettársítások és aktivizálható emlékek mindennapi funkción kívül eső tartalékaira. Nincs nagyobb veszély az internet távlataiban látszólag egyre szélesebb pályát bejáró tudat számára, mint a kérdéssel együtt érkező válasz, az ésszerű felcsérélése az igazzal, az értelmezést egy kalap alá venni a benyomással, az asszociációt a következtetéssel, a sajátot a készen kapottal, az irigységet a vággyal, és mindennek kényelmében berendezkedni, hagyni észrevétlen gyarmatosítását a képzeletnek.
Kovács Kira Crivelli mintájára uborkát helyezett el a képein, titka azonban éppen abban áll, hogy nincs titok, illetve minden az: hogy a belépési pontok, a narratív startmező, a referenciális keret minden újra-belépő esetében egyszeri, megismételhetetlen. A különböző színű, formájú, tapintású kapaszkodók, a beláthatatlan logikát, összefüggéseket követő egyéni útvonalak megtalálása nem csak a festői nyelv szórtságának, az elemek szétszálazhatatlan párbeszédének, a tárgykultúra referenciális sokszínűségének köszönhető, hanem annak a kivételes érzéknek, ami képessé válik a hiányban mutatkozó jelenlét, az elhallgatások, félreértések esztétikáját teljességként megszólaltatni. A spray wall nem csak egyetlen, lezártnak tekinthető képen belül enged, sőt kényszerít ki megmérettetést egyéni mítoszainkkal, de képről képre haladva is gyakran kénytelenek vagyunk felfelé, oldalra, sőt gyakran visszafelé tapogatózni, miközben végig fülünkbe cseng a műbőr matracokon koppanó, fogást vesztett testek puffanása. Ami a bukás bizonyossága mellett az (ön)megváltás szükségességének ígéretét hordozza.”

Maczák Orsolya Rita

Kovács Kira (1998) első önálló kiállítása a Rechnitzer Galériában legfrissebb munkáiból és az egyetemi évek alatt készült festményeiből válogat.

A festményeinek narratív jellege a mesék és a képzőművészet kapcsolatának feltárásán keresztül jelennek meg gyakorlatában. Képi világát személyes és fiktív történetek alakítják, azonban Kovács nem a saját, sokkal inkább a befogadói élmény mélyen személyes és szubjektív jellegét helyezi előtérbe. Célja, hogy a nézőket arra ösztönözze, hogy szabadon alakítsák ki saját nézőpontjaikat és értelmezéseiket a műalkotások keretrendszerén belül. Azáltal, hogy munkáit „valós” eseményekre és kapcsolódási formákra alapozza, olyan performatív, ugyanakkor távolságtartó gesztusba bocsátkozik, amely nyitott értelmezési lehetőségeket teremt. Ezzel végső soron arra törekszik, hogy festményei ne csupán vizuális élményként, hanem párbeszédként működjenek mű és befogadó – vagy ami talán még fontosabb – befogadó és befogadó között.

Kovács festményeinek mind alkotói, mind befogadói oldalát folyamatos változónak tekinti, és a nézőket arra készteti, hogy festményeire akár végtelenített narratívaként nézzenek. A művek történeteinek effajta képlékenysége az emberi interakciók és perspektívák változó jellegét tükrözik, lehetőséget kínálva ezáltal a különböző nézőpontok összekapcsolódására. Művei így arra is rálátást adnak, hogy témájának mélyebb megértésének és feltárásának érdekében érdemes más diszciplínák felől is megvizsgálni alkotásait, mint például a szociológia, a filozófia és más kultúratudományok.

Kovács Kira a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékén, Radák Eszter osztályában 2024-ben szerzett mesterdiplomát.