KÁLÓCZY Eszter / TRANKER Kata - Érzések kóborló csapata

a

KÁLÓCZY Eszter / TRANKER Kata:
Érzések kóborló csapata

2025. március 26. – április 25.

KÁLÓCZY Eszter és TRANKER Kata közös kiállításának címe Maurice Merleau-Ponty "A látható és a láthatatlan" című könyvének egyik részletéből kiragadott képből inspirálódott: "[h]iszen a természetes világ súlya már eleve a múlt súlya. Életem egyetlen mozzanata sem kóborló érzések és múló ítéletek együttese, hanem a világ időtlen-idők óta fennálló húsának része [...]"[1] Merleau-Ponty a szómaeszétikai irányzat előfutáraként a testről, mint az érzékelés alanyáról és mint a világhoz való hozzáférés elsődleges kulcsáról beszél. A szómaesztétikai szemlélet a kiállítás kontextusában is megjelenik, hiszen KÁLÓCZY képein a test, a testek viszonya, az emlékek szereplőinek téri és időbeli kapcsolata és eltolódása összeköthető a szómaesztétika test-alapú megélésének gyakorlatával. A 'test, mint alany' koncepciója visszaadja a jogosultságot a testnek, mint megélő, megtapasztaló, látó és tudó entitásnak. "[H]iszen szemeim, amelyek látnak, kezeim, amelyek érintenek, maguk is láthatóak és érinthetőek, vagyis azt mondhatjuk, hogy szemeim és kezeim belülről látják és érintik a láthatót, az érinthetőt; miközben húsunk beburkol, sőt magába foglal minden látható és érinthető dolgot, körbe is veszi magát velük: a világ és én egymásban vagyunk [...]"[2].

A kiállításban feltűnő szereplők, karakterek, terek és környezetük egyszerre követik az álmok világának képi logikáját egy archaikus múlt fiktív képét kirajzolva, miközben beszélnek olyan univerzális kérdésekről, mint az emberi kapcsolatok visszatérő formái és történeti narratívája, az emlékek helye a jelenidőben, vagy az egyéni és kollektív önreflexió lehetőségei. KÁLÓCZY új sorozata egy elképzelt téri rendszerben, egyfajta labirintusban játszódik. A művészt az agy olyan régi ábrázolásai inspirálták, ahol a különböző agyi területeket egy térstruktúrában képzelték el. A különböző fakkok, terek az emlékeket, gondolatokat, ingereket őrzik. KÁLÓCZY festményeiben ezekbe a terekbe nézhetünk be; ez az önreflexió, az önmagunkra való visszanézés kiforgatott aktusa Merleau-Ponty gondolatai mentén is értelmezhető: "mindez azért lehet így, mert testemet egyfajta felfeslés eleve megkettőzi és felnyitja, látóvá és látottá, érintővé és érintetté változtatja, és e két rész átfedi egymást, egymásba csúszik."[3] TRANKER domborművein megjelenő paradicsomi állapot egyfajta visszatekintés a kollektív múltba, ahol az ember-állat közötti különbségtétel még eldöntetlen. A művész az ebből az állapotból való elmozdulás lehetőségeit vizsgálta női nézőpontból: a nő az archaikus múltat reprezentálja, a férfi pedig egy párhuzamos történelmi időben az ebből való kilépést testesíti meg. A két idősík összecsúszik, és őket egy jelenetben látjuk. A művek, hasonlóképp a szobrokhoz is, a társadalomból való kivonulás kérdéseit vetik fel, mely nemcsak napjainkban, de számos művészeti mozgalom kérdésfelvetései között szerepelt.

A két művész munkáit összeköti egy közös esztétikai koherencia: a színek, a textúrák és az érzékeny megfogalmazásmód mindkettőjükre jellemző, amely együttesen egy közös, jellegzetes atmoszférát hoz létre. KÁLÓCZY festményeinek kétdimenziós téri mélységeiből átmenetet képeznek TRANKER domborművei; színeivel még a festmények világához tartoznak, de már kimozdulnak a térbe. Az ebből való teljes kilépés végső fázisai a szobrok, melyek hiába láthatóak a térben megelevenedve, színtelenségükkel és kőfelületre emlékeztető textúrájukkal mégis egyfajta állandóságot, kimerevítettséget sugallnak. E három téri stádiumból való ki-be lépés lehetősége egy álom-logika, úgy, mint a műveken szereplő figurák léptékváltásai egy képen belül. A kiállítás az idő, a tér és a lét megélésének és észlelésének mozzanatait jeleníti meg néhol elvont és sejtelmes, másik nézetből azonban éles és határozott módon.

Petrányi Luca

[1][2][3]: Maurice Merleau-Ponty: A látható és a láthatatlan. Budapest, L’Harmattan. 2020, 141. oldal

KÁLÓCZY Eszter (1994)

Kálóczy Eszter (1994) alkotásainak középpontjában az önmegismerés, a családi dinamikák és az emberi kapcsolatok állnak. Képei olyan örök érvényű érzelmeket jelenítenek meg, mint a bűntudat, a féltékenység vagy a társas magány. Alakjai gyakran kortalanok, androgün vonásaik pedig erősítik ezen érzelmek univerzalitását. Grimaszaik, testtartásuk, egymásnak feszülésük az emberi kapcsolódás és a sebezhetőség kettősségét tükrözi. Kálóczy figurái mindig hordoznak egyfajta disszonanciát; egymással látszólag nem képesek zöld ágra vergődni, inkább környezetükkel léteznek szimbiózisban.

Kompozícióit intuitív módon, bevillanások és élénk álmok hatására alkotja meg. Pasztelles színvilágával folyamatosan kísérletezik, a kidolgozott formákat pedig kevésbé részletezett elemekkel ütközteti, hogy feszültséget teremtsen a kompozícióban.

2024-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán.

TRANKER Kata (1989)

Tranker Kata (1989) alkotói tevékenysége mögött inspirációként sokszor antropológiai, primatológiai, zoológiai vagy tudományos-fantasztikus források állnak. A művészet lényegének vizsgálata, az emberi viselkedés megfigyelése és napjaink világméretű eseményei kikerülhetetlenül megkövetelik az emberi faj szerepének újragondolását, mely egyre égetőbben van jelen mindannyiunk életében. Erősen foglalkoztatja az emberi evolúció logikájának felfejtése, valamint a természeti világtól való fokozatos eltávolodás és az erről alkotott különféle narratívák. Művészetében a biológiai és kultúrtörténeti fejlődéselméletek, a túlélésért folytatott küzdelem tanulmányozása egyrészt segíti a jelen megértését, másrészt lehetőséget ad a jövőre vonatkozó szcenáriók felvázolására.

2012-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Többszörös Derkovics Gyula ösztöndíjas, az elmúlt években Smohay-, Herczeg Klára-, és Esterházy-díjban is részesült.