Jakub JANOVSKY: Ground / Luca PATAKI: Nem látja a fától az erdőt

a

Jakub JANOVSKÝ: Ground

Luca PATAKI:
Nem látja a fától az erdőt

2026. szeptember 16. - november 04.

Jakub JANOVSKÝ: Ground

Jakub Janovský cseh képzőművész kiállításra válogatott munkáin székek szerepelnek. Ez az első látásra egyszerű, hétköznapi tárgy a kiállítás során fokozatosan átlényegül valami mássá, ez a transzformáció pedig a posztszocializmus perspektíváján keresztül érthető meg leginkább. Enyhén nyugtalanító csendéletein ezek a hétköznapi székek egy letűnt világ alkatrészeiként, használóik nélkül, magányosan sejlenek fel. Szinte funkciójukat vesztve, díszletszerűen kallódnak, mintegy várják, hogy valaki végre használatba vegye őket. Formájuk iskolák osztálytermeiből, folyósókról vagy akár egyetemi szemináriumi szobákból lehetnek ismerősek: egymáshoz való hasonlatosságuk a frontális, nem egyénre szabott oktatás kritikájaként is értelmezhető.

Ezekből a székekből bizonyos festményeken különböző, konstrukciók épülnek – találgathatunk, hogy szobor, emlékmű vagy csak valamilyen furcsa emelvény az, ami összeáll belőlük? A művészt itt már a tárgy antropomorfizációja is elkezdte érdekelni: a régi székek, mint emberi testek kerülnek egymással kapcsolatba, felidézve a volt szocialista országok tömeg és sportrendezvényeinek monumentális emberi piramisait. Azonban a szék-építmények nem az ünnepi játékok kollektivizmusát, stabilitását tükrözik, hanem sokkal inkább egyfajta bizonytalanságot és törékenységet sejtetnek. Ezt támasztja alá, hogy sokszor megrongálódva mutatja be őket Janovský: kitört széklábbal, lepattogzott fával, eldőlve, felborulva váltanak ki egyre nyomasztóbb hatást.

Mindezt nyomatékosítja a művész által használt barnás, szürke, piszkosfehér paletta, amelyekből csak helyenként villannak fel az erőteljesebb piros, kék vagy sárga foltok. Janovský festményei egyszerre hordozzák magukon a Luc Tuymans által is képviselt kortárs nyugat-európai figuratív festészeti esztétikát is, – annak egszisztencialista világképével együtt – valamint a kelet-európai irányzatok stílusát, például a kolozsvári iskola kisvárosi letargiáját. Művei mindeközben egy sajátos vizuális világot teremtenek meg, mellyel az egykori keleti blokk országainak elfelejtett mindennapjainak állítanak emléket.

Luca PATAKI: Nem látja a fától az erdőt

Fák, melyeknek gyökerei önálló életre kelnek. Fák, amelyek elindulnak; fák, amelyek emberré változnak. Gyökerek, kezek, szemek. Pataki Luca lendületes rajzain és festményein a fához kapcsolható megannyi jelentésréteg áll a középpontban: a gyökéreresztés, a növekedés, az átalakulás, vagy éppen a rejtőzködés folyamatai érdeklik. Műveiben a személyes megélések kapcsolódnak össze olyan univerzális kérdésekkel, mint az otthonkeresés, a hazatérés / visszatérés élménye vagy a saját út megtalálásának tapasztalata. Alakjai hol elveszve bolyonganak egy titkokkal teli erdőben, hol maguk is fává változnak a görög mitológiából ismert Daphnéhoz hasonlóan; egy külső erőtől vagy éppen saját maguktól menekülve.

A Patakit is erősen inspiráló népmesékben és mítoszokban az erdő a belső transzformáció és a különböző próbatételek helyszíne. A biztonságos világtól való határvonalat jelöli ki: az ott átélt élmények hatására más emberként térhet vissza a hős megszokott környezetébe. A művészt ugyanakkor nem a lineáris történetmesélés és a hős révbe érése érdekli, hanem éppen az a transzformációs folyamat, amely a sötét erdőben történik és amely a létezés alapélményeként tételezi a hiányt, a titkot és a bizonytalanságot is. Pataki a galéria terében is ezekre a helyzetekre és hangulatokra reflektál mostani kiállításában.

A helyspecifikusság és a térrel való játék már Pataki Luca korábbi munkáira is jellemző volt. A galéria lenti tere két részre oszlik: a külső térben a művész expresszív rajzai dominálnak, beavatva a látogatót a fent említett, különböző mítoszok által is inspirált gondolkodásába ciklikusságról, transzformációról, valamint nem utolsó sorban az alkotás, a rajzolás a művész életében betöltött kulcsfontosságú szerepéről. Ezzel kerül kontrasztba a belső tér, amelyet sötét erdőként, barlangként is lehet értelmezni. Ide alig jut be fény, a szemünknek hozzá kell szokni a félhomályhoz, a látásunk megváltozásához egy új környezetben. A tudatalattit és a befelé figyelés aktusát is felidéző sötét installációban apró réseken át, barlangrajzokként sejlenek fel a művész nagyméretű festményei, melyek a kinti térhez képest teljesen más perspektívából mutatják be a hasonló motívumkészletből építkező műveket.

Miközben a látogatót saját, megváltozott percepciójának megfigyelésére invitálja a művész, az installáció még egy elemmel, a hanggal is kiegészül. Angol és magyar nyelven, a kiállításhoz készült kiadvány szövegeiből hangzanak el részletek, töredékek a belső térben, egyfajta “stream of conciousnesst” idézve, melyben a művész humorából, nyelvhez való viszonyából, történetmesélő praxisából és önreflexív munkamódszeréből is ízelítőt kapunk. Képet és szöveget izgalmasan ötvöző rajzain és festményein nem konkrét válaszok és megfejtések, hanem megannyi kérdés vetődik fel, amelyek sokszor magára az alkotás aktusára, a művészet szerepére is reflektálnak. Kint és bent, sötét és világos, üresség és telítettség feszültségei érdeklik Patakit és ezek vonulnak végig az új helyspecifikus installáció különböző szintjein is.

JAKUB JANOVSKÝ

Jakub Janovský (1984, Jihlava, Cseh Köztársaság) cseh művész, akinek alkotói gyakorlata elsősorban a festészetben és a rajzban gyökerezik, amelyet installációk és térbeli beavatkozások egészítenek ki. Munkásságában az ismerős és az idegen közötti bizonytalan területet tárja fel, alakokat, belső tereket, építészeti töredékeket és elképzelt helyzeteket ötvözve, hogy pszichológiailag feszültségteljes világokat teremtsen. Janovský festményei gyakran keltik az elszigeteltség, a sebezhetőség, az unalom és a bizonytalanság érzését, ugyanakkor teret hagynak a játékosságnak, az abszurditásnak és a fekete humorának is. Ahelyett, hogy egyértelműen meghatározott narratívákat mutatna be, olyan többértelmű jeleneteket alkot, amelyekben az emlékezet, a képzelet és a mindennapi tapasztalatok keresztezik egymást.

Janovský munkásságában visszatérő téma az emberek és az általuk lakott terek közötti kapcsolat. Belső terek, elhagyott helyek, játszóterek, játékok és különféle szerkezeti formák olyan helyszínekké válnak, ahol egyszerre érezhető az intimitás és a nyugtalanság. Installációi ezt a megközelítést kiterjesztik a fizikai térre, lehetővé téve, hogy az egyes művek, tárgyak és építészeti elemek olyan környezetet alkossanak, amelybe a néző beléphet és megtapasztalhatja azokat. Akár a festészetben, akár az installációkban, Janovskýt a rend és az instabilitás, a védelem és a bezártság, az ártatlanság és a fenyegetés közötti feszültség érdekli.

Janovský a Prágai Képzőművészeti Akadémián tanult, Jitka Svobodová vezette rajzstúdióban. Munkáit széles körben bemutatták Csehországban és nemzetközi szinten egyaránt, többek között a Prágai Nemzeti Galériában, a Prágai Városi Galériában, a kutná horai GASK-ban, a prágai Václav Špála Galériában, a pforzheimi Kunstvereinben, a győri Torulában, valamint a drezdai Ostrale Biennálén. Elnyerte az NG 333-díjat és a 2024-es Sport in Art-díjat festészet kategóriában. Művei megtalálhatók a Prágai Nemzeti Galéria, a Prágai Városi Galéria és a GASK gyűjteményeiben, valamint európai és amerikai magángyűjteményekben.

LUCA PATAKI

Pataki Luca (1999, Budapest) Drezdában és Budapesten él és dolgozik.Tanulmányait 2022-ben végezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Az egyetemi évei során a képsík lehetőségeinek határaival foglalkozott, munkái fokozatosan egészültek ki rajzi, digitális és installatív elemekkel. Az elmúlt években Erasmus-ösztöndíjjal (2020–21) Drezdában tanult a Hochschule für Bildende Künstén, majd Erasmus+ tanulmányi gyakorlaton volt Berlinben (2022–23). 2022-ben a documenta fifteen CAMP Notes on Education című projektjének koordinátoraként és tanáraként működött közre, melyhez Pók Tímea Blossom című, társadalmi érzékenyítésre fókuszáló projektje kapcsán csatlakozott. 2023-ban a DAAD-ösztöndíj elnyerésével tért vissza a drezdai Hochschule für Bildende Künstére egy posztgraduális képzés elvégzésére, ahol számos lehetősége nyílt a szakmai életben nemzetközi kapcsolatokat építeni.

2022 óta tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek (FKSE) és számos további projekt szervezője és résztvevője, mint például az EU4ART nemzetközi együttműködésben is részt vett. 2021-ben elnyerte a Ludwig Alapítvány Díját, 2018-ban pedig a Barcsay-díjat.

Munkáit az önvizsgálat, a tudatalatti feltérképezése és a labirintusmotívum inspirálja, melyeken keresztül a személyes és egyetemes kérdéseket fogalmaz meg. Műveinek alapját gyakran az úgynevezett „ötperces rajzai” adják, amelyek egy, több mint ezer vázlatból álló, komplex gondolati hálót alkotnak. Témái között az automatizmus, a kettősség, a rejtvényszerűség és a küzdelem szerepelnek, amelyeket intuitív és konceptuális megközelítéssel dolgoz fel.

Rendszeresen szerepel egyéni és csoportos kiállításokon, az utóbbi években egyre nagyobb gyakorisággal külföldön is. 2024-ben nyílt első külföldi önálló kiállítás Idea címmel a drezdai Galerie goldene Pfortéban. 2025-ben a Robert-Sterl-Preis díjazottja, melynek elnyerésével összefüggésben 2025 októberének végén nyílik következő egyéni kiállítása.