Suttogó romok – DALLOS Ádám, HUMINILOWICZ Vanda, JAUERNIK Zsófia, RÁCZ Rebeka, TÁNCOS Anna

a

DALLOS Ádám, HORVÁTH Gideon, HUMINILOWICZ Vanda, JAUERNIK Zsófia, RÁCZ Rebeka, TÁNCOS Anna:
Suttogó romok

2026. május 26 - június 26.

A Rechnitzer Galéria nyári kiállításának fókuszában olyan művek állnak, amelyek az antikvitás korszakát tekintik egyik fő forrásuknak. A görög és római antikvitáshoz való kapcsolódás a reneszánsz óta visszatérő művészeti gyakorlat és a kortárs alkotók munkáit nézve felmerülhet a kérdés, hogy milyen szempontból lehet ma releváns vagy izgalmas. Mely témákhoz lehet inspiráló ez a visszatérés, milyen szemléletet, művészeti praxist érdemes újragondolni a jelen perspektívájából? Mennyiben fordulnak a művészek kritikusan vagy inkább nosztalgikusan ehhez az időszakhoz? Hogyan lehet átkeretezni ezeket az európai kultúrába sokszor mélyen beivódott toposzokat? A csoportos kiállításon látható művek a tágabb értelemben vett antik kultúrából merítenek ihletet: az építészet, az archeológia és a romok, valamint a mitológia és annak interpretációi válnak visszatérő témává változatos festészeti, szobrászati és installatív munkákon keresztül.

Dallos Ádám tusrajzai Ovidius Átváltozások című kötetének idén a Kalligram Kiadónál megjelent, Csehy Zoltán által újrafordított verziójához készültek – a teljes sorozat kb. 100 darabból áll. A művésztől amúgy sem állnak távol a mitológiai jelenetek kortárs interpretációi – korábban a Minotaurusz mítoszával és egyéb ember-állat hibridekkel foglalkozott. Az itt látható válogatás fókuszában az erotikus találkozás és interakció áll: emberek, félistenek és istenek kerülnek érzéki és szexuális kapcsolatba kentaurokkal, szatírokkal, és egyéb félállati-félemberi lényekkel a részletesen kidolgozott, Picasso klasszikus korszakát idéző műveken. Ahogy a művész fogalmaz, “a rajzok az etruszk sírfestészet, illetve a görög vörös- és feketealakos vázafestészet díszitő motívumait használják, stilizált szíveket, virágokat és szőlőfürtszerűen lógó péniszeket, amelyek a fekete-fehér foltok kontrasztjára épülnek.” Az olajpasztell munkák az Ovidius grafikák utáni “tanulságokból” alakultak, Dallos nagyméretű olajfestményeinek előzményei szintén mitológiai témákat dolgoznak fel, mint például Apollón és Marszüász története.

Dallos Ádámhoz hasonlóan, Horváth Gideon is számos munkájában fordult az ókori mitológiák felé, azonban már nem csak az amúgy a görög kultúrát mélyen átszövő homoerotikus, hanem egy tágabb queer perspektívából. Első viasz munkáiban a faun alakját dekonstruálta, foglalkozott Midász király történetével és fontos szimbólummá váltak nála az olyan, Dionüszoszhoz kapcsolható tárgyak, mint például a bőségszaru. Az itt látható munkája, mely a pozsonyi Kunsthalle utolsó csoportos kiállítására készült 2023-ban, az első olyan mű, amelyben Horváth a nagyméretű amfora formájával és motívum világával kezd kísérletezni. A művész a görög vázát sajátos testként (vessel) kezeli, amelyekből fokozatosan szabadul ki valamiféle buja, bőséges, ám nem feltétlenül “jó szándékú” anyag. Ezt a gyorsan terjedő és áramló, a sok bemutatástól mostanra szinte bőr színűvé változott méhviasz amforából kibuggyanó matéria porcelánból készült, mely technikát ennél az installációnál alkalmazta először Horváth.

Huminilowicz Vandánál szintén visszatérő motívum az amfora. A művész, Horváth Gideonhoz hasonlóan különleges, a testet szimbolizáló, tartalmazó edényként tekint a vázára, mely épp ezért, alakjából és funkciójából fakadóan egész konkrétan a női ciklust és termékenységet is eszünkbe juttathatja. A festményeken Huminilowicz amfórái embernagyságú tárgyakká, monumentális virágcsendéletekké válnak, melyek egyfelől tartalmazhatnak hétköznapi dolgokat, amilyeneket az ókori görögök is tároltak bennük, mint például a bor vagy az olaj, de másfelől rejthetnek gyógyító elixírt vagy halálos mérget is. Ahogy Huminilowicz Vanda összefoglalta, számára az amforák sajátos “belső tájképek”, amelyek a görög vázák történetmesélő hagyományára építenek, ám a személyes történéseket és belső folyamatokat absztrakt, expresszív módon mutatják be.

Az építész végzettségű Táncos Anna fiktív “tájképein” ókori romok sejlenek fel: az épített környezet maradványai lépcsők, oszlopok, boltívek formájában jelennek meg. A metafizikai érdeklődéssel áthatott festmények egy sosem volt antik utópiába kalauzolnak minket és mintha ráerősítenének arra, hogy a múltról való gondolkodásunk mennyire hatja át a jelenről kialakított perspektívánkat. Mostani pozíciónkból nosztalgikusan, vagy épp eszképistán tekintünk a letűnt korokra, nemtudásunkat fikcióval helyettesítjük. Táncos Anna képein és installációjában is egyre inkább eltávolodik a konkrét épületek és terek megidézésétől, és az időtlenség, vagy éppen az idő körforgása, a ciklikusság válik számára fontossá. Ahogy fogalmaz: “az antik romok, városszerű struktúrák és archetipikus építészeti elemek a nyugati civilizáció emlékezeti rétegeit hordozzák, a képekben a pusztulás és a transzcendencia ereje egyaránt jelen van.”

Jauernik Zsófia sokszor dolgozik újrahasznosított anyagokkal: a szemétlerakatban talált, később általa faragott Ytong téglából készült az itt látható talapzat és oszlop törzs, melyek mintha a festményekből léptek volna ki. A talapzat felirata Kassák Lajos ismert mondatát olvassa össze egy másik korszak művészet értelmezésével; eszünkbe juthat például az antik műkincsek helyzete és a különféle restitúciós perek, vagy ahogy a végzettségét tekintve műemlékvédelemmel foglalkozó művész összefoglalta, szakmájából fakadóan fontos számára a megőrzés, ugyanakkor ez szemben áll a változás és elmúlás “természetességével”. Hasonló gesztus érvényesül Jauernik másik művében, ahol a római Bocca della Verita kút tátott szája olvad össze az “összezavarodott” emojival: a szobor mintha saját interpretációjának sokféleségére csodálkozna rá.

Rácz Rebeka kerámia tárgyainál is fontossá válik a humor és az irónia, ahogy kortárs kontextusba helyezve dekonstruálja az ókor és későbbi korszakok, például a középkor művészetéből ismerős motívumokat. A kiállításon látható, sokféle elemből összeálló oszlop magába foglalja a művészre jellemző többértelműséget és zavarkeltést, mely a furcsa kontrasztok, vad párosítások, léptékváltások formájában jelenik meg. A kiállításra készült objektek pedig egyszerre juttathatják eszünkbe a görög színházi hagyományból ismerős maszkokat vagy éppen a tekintetével kővé dermesztő gorgót, Medúzát, akit végül Perszeusz győzött le saját képmásával szembesítve és számos ikonikus irodalmi és képzőművészeti munkát inspirált, Caravaggio nyugtalanító festményétől kezdve Hélène Cixous feminista manifesztumáig, a Medúza nevetéséig.

DALLOS ÁDÁM

Dallos Ádám (1986) a kelet-európai figuratív festészet fiatal generációjának kiemelkedő képviselője.

Festményeinek visszatérő szereplői a mitológiai teremtmények. Képein a meztelen férfialakok mesés, szimbolikus állatok társaságában jelennek meg, és a vágy, a maszkulinitás, valamint a dominancia és alárendeltség dinamikáiról mesélnek. Erőteljes, vörös tónusokba hajló kompozíciói a testiséget ünneplik.

2009-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2007-ben a nürnbergi Akademie der Bildenden Künste hallgatója volt. 2023-ban szerzett doktori címet a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, kutatásának középpontjában a 20. századi magyar festészetben fellelhető rejtett homoerotika vizsgálata állt. 2019-ben elnyerte a Herczeg Klára díj junior fokozatát. Az utóbbi években kiállított többek között, a krems-i Kunsthalle-ban, a budapesti Ludwig Múzeumban, a londoni Saatchi Gallery-ban, az athéni Alkinois-ban. 2017-ben a párizsi Cité des Arts Internationale, 2025-ben a Salzburger Kunstverein rezidense volt. Művei számos európai magángyűjteményben megtalálhatók Svájctól Lengyelországig.

Jelenleg Kölnben él és dolgozik.

HORVÁTH GIDEON

Horváth Gideon (1990) magyar–francia interdiszciplináris képzőművész, akinek gyakorlatában a szobrászati installáció kiemelt szerepet kap. Munkái gyakran queer és ökológiai elméletekből indulnak ki, miközben az antropocentrikus és dualista szemléletmódok kritikai újragondolására törekszik. Alkotásai ugyanakkor nem kizárólag konceptuális síkon működnek: hangsúlyos bennük az érzéki tapasztalat, az intuitív befogadás és az anyagiság közvetlen jelenléte. Installációiban gyakran használ méhviaszt, amelyet queer anyagként értelmez: egyszerre rendkívül érzékeny és ellenálló, instabil és tartós. A viasz folyamatosan változó, ambivalens és fluid tulajdonságai olyan fogalmakat testesítenek meg, amelyek Horváth művészeti gondolkodásának központi elemei.

2010 és 2013 között a Université Paris VIII. hallgatója volt, majd 2014–2015-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán tanult. Munkáit számos hazai és nemzetközi intézményben és kiállításon mutatták be, többek között a TIC Gallery, az OFF-Biennále Budapest, a Pragovka, a Carl Kostyál Gallery, valamint a Szépművészeti Múzeum falai között. 2023-ban elnyerte az Esterházy Művészeti Díjat, 2024-ben pedig az AICA díját.

Budapesten él és dolgozik.

HUMINILOWICZ VANDA

Huminilowicz Vanda (1978) festményeinek leginkább szembeötlő vonása, hogy alkotójuk a festészethez nem mint lehetséges képalakotói eljáráshoz, hanem mint a művészeti kifejezés egyik legősibb, legösztönösebb formájához viszonyul. Ezért Huminilowicz táblaképei kapcsán nem is feltétlenül képekről, legalábbis a modernizmus során kialakuló autonóm képiség értelmében vett vizuális minőségekről beszélhetünk. Festményeinek értelmezése során szinte háttérbe látszik szorulni az a nem elhanyagolható kérdés, hogy vajon ezek a képek ábrázolnak vagy inkább kifejeznek valamit, netán éppen tanúskodnak valamiről, vagy éppen tudatosítanak valamit bennünk, és ezen keresztül – vizuális portálokként – kapcsolatot létesítenek egy másik világgal?

Huminlowicz Vanda 2003-ban diplomázott az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészetek karán. Munkái számos budapesti kiállításon és vásáron szerepeltek, többek között az AQB, az Artus és a Művház tereiben. Budapesten él és alkot.

JAUERNIK ZSÓFIA

Jauernik Zsófia (1989) képzőművészként is alkotó építész. Képzőművészeti praxisának középpontjában az építészet és az örökség személyes-kollektív dimenziói állnak. Szívesen kísérletezik különböző médiumokkal és azok ötvözésével.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki karán diplomázott 2014-ben, majd ugyanitt 2022-ben műemlékvédelmi szakmérnöki képesítést szerzett. A budapesti Főpolgármesteri Hivatal Építészeti Értékvédelmi Csoportjában dolgozik, emellett népi építészeti emlékek építéstörténeti kutatásában vesz részt. Tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének. Munkái számos budapesti csoportos kiállításon szerepeltek, többek között az Art+Text Galéria, a Pince Galéria, a Labor Galéria tereiben. Rendszeresen vesz részt performatív művészeti akciókban is.

Jelenleg Budapesten él és dolgozik.

RÁCZ REBEKA

Rácz Rebeka (1990) autodidakta keramikus, aki játékos munkáival a design és a képzőművészet határa között mozog.

Munkái kiindulópontját az agyag megmunkálásának végtelen-véletlen lehetőségei, a napi rítusok, a szokások megkérdőjelezése adják. Az alkotó anya-lét kiszámíthatatlansága, a mindennapok változó körülményei szolgálnak soha ki nem fogyó inspirációs forrásként munkáihoz. Alkotásai a hétköznapi használati tárgyaktól, a design és belső építészeti darabokon át a kisebb és nagyobb méretű plasztikák között mozognak. Védjegye a naiv, humoros hozzáállás, a színek széles skálája, valamint a mázak használatának kísérletező, felfedező megközelítése.

2013-ban szerzett esztétika BA diplomát az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, majd 2017-ben elvégezte a MOME designelmélet mester szakát. Kerámia munkái számos hazai és nemzetközi kiállításon és vásáron bemutatásra kerültek, többek között a párizsi Ceramic Art Fair, a stockholmi Way Gallery és a budapesti Művház tereiben.

Budapesten él és dolgozik.

TÁNCOS ANNA

TÁNCOS Anna (1992) építész, emellett fest, graffitizik, kerámiázik és fél szemmel mindig az építészet formáit és az emberek furcsa dolgait kutatja. De ez mind összeér: ami inspirálja és ahogy alkot. Őt nem a klasszikus Apolló torzó kiállított lábszára, hanem annak műanyag szuvenírje fogja meg, nem az Il Gesu korabarokk homlokzata, hanem a Garbatella kertvároskísérletének premodern narancssárga homlokzatainak omló vakolata és inkább De Chirico metafizikus festményei inspirálják, mint a posztmodern sztárépítészei. Ezeket tükrözik tájképeinek transzcendens romjai, kristályosan csillogó virágportréi a neon alkonyok alatt és gráciaszobrai, akik görbe háttal, nehezen tartják a kerámiatálak súlyát.

2017-ben diplomázott a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki karán, ugyanebben az évben a római Sapienza Egyetem vendéghallgatója volt. Munkái számos hazai és nemzetközi galériában bemutatásra kerültek, mint a pirani Amerigo Tot Múzeum, a budapesti Dindin Galéria, vagy a pop-up helyeken megvalósuló Useless Galeri kiállításai.

Budapesten él és dolgozik.